Cuki gasztrokalandjai

Engedd meg, hogy bemutassam a saját szemszögemből azokat a helyeket, amiket én már kipróbáltam.

LEVES.
Igyekszem nem csak kávékról, süteményekről, és reggelizőkről írni, hanem olyan helyekről is, ahol melegételeket lehet kapni. Az egyik ilyen kedvencem a "Leves."névre hallgat. A Kálvin téren a Szabadsághíd felé sétálva találtam erre a helyre, ami egyből fel is keltette az érdeklődésemet, ugyanis nagyon szeretem a leveseket, azonban sajnos én nem tudok készíteni, viszont így nem csak egy fiatalos helyre, hanem egy tökéletes megoldásra is találtam!
17391974_1270384206342633_1508330737_n.jpg
A helyre betérve szembesültem azzal, hogy ez egy igazán kicsike kis levesező, hiszen az eladótér körülbelül egy lépésből áll, viszont ez az élményből egyáltalán nem vesz el. Egy nap 5 különböző levesből lehet választani, mely általában különböző tájakról származó receptekből készülnek, így ha nem ismernénk esetleg az adott levest, akkor sem kell aggódnunk, ugyanis a helyre belépve láthatóak felsorolva a levesek nevei, és azoknak összetevői. Legutóbb például az én választásom a szíciliai csirkelevesre esett, ami már az első falatnál megnyerte a szívemet, ugyanis isteni finom volt! Nagyon pozitív az is, hogy bármikor ott jártam, a leves mindig meleg volt, ami a hideg, hűvösebb időjárásban még inkább jólesik az embernek.

Mivel ez egy streetfood, ezért a levest vagy a belső részben található kis pultnál lehet elfogyasztani, vagy száraz időjárás esetén a hely előtt található asztal nyújt lehetőséget a minél előbbi elfogyasztáshoz. 

17409812_1270384239675963_1084500480_n.jpg

 

A leveseket mindig egy ilyen izléses kinézetű papírpohárkábán szolgálják, mely mellé mindig biztosítanak kanalat is, illetve szalvétát is. Smile 17391874_1270384623009258_1210433010_n.jpg

A képen látható a hely szlogenje is: "Eat the street", ami tökéletesen passzol a hely céljához, azaz, hogy a leveseket sétálva, vagy a kihelyezett asztalnál a fogyasztók az "utcán", azaz a szabadban fogyasszák el a kiválasztott ételt. 

17391868_1270383919675995_1336811909_n.jpg

A kedves kiszolgálás, a fantasztikus leveskínálat, a finom illatok, az igazán pénztárcabarát ár, és az utánozhatatlan ízek jelentik a hely igazi sikerét, az én szívemet már az első pillanatban elnyerték, ugyanis igazi élmény a Szabadsághídhoz sétálva, papírpohárból kanalazni az ínycsiklandozó levest!Heart

Ezek után azt hiszem a már szokásosá vált hely értékelése számokban rész nem fog meglepetést okozni:

Személyzet: 5/5

Külső megjelenés: 5/5

Belső megjelenés: 5/5

Étel minősége, íze: 5/5

Ital minősége, íze: 5/5

A Leves. Budapesten a Vámház körút 14. alatt található!

Egy elviteles, papírpohárban felszolgált levesélményért mindenképpen érdemes ellátogatni, szerintem nem fogtok csalódni!

 

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt is! 

 

(Ui.: közeli terveim között szerepel a Leves. testvérének kipróbálása, ami pedig a Pasta. nevet viseli, ami ahogyan a neve is mutatja egy tésztázós hely. Amint megkóstoltam onnan valamit, már jövök is egy bejegyzéssel róla! :) )

A bejegyzés trackback címe:

https://cukigasztrokalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr10012450213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása