Üdv újra itt! Ezt mondhatom magamnak is, meg Nektek is, ugyanis már több mint egy hónapja nem jártunk itt. Kicsit én is meg a blog is nyári szünetet tartottunk, dolgoztam, gólyatáborban voltam, meg persze elkezdődött közben az egyetem is. Úgy tűnik, hogy végre jó úton haladok az időm beosztásában, ezáltal remélem, hogy még több időm jut a blogra, és a gasztrokalandokra is.
Azért, hogy hű legyek önmagamhoz, meg a bloghoz, ezért egy újabb gasztrokalandunkról fogok Nektek mesélni.
Fanni barátnőmmel igazán érdekesen, mondhatni viccesen indult a kapcsolatunk, de egy nagyon bizalmi barátság alakult ki köztünk idővel. Tavaly augusztus végén ellátogattunk egy étterembe, ahol, és amikor megfogadtuk egymásnak, hogy jóban leszünk, minden évben ebben az időszakban elmegyünk együtt valahová vacsorázni, hogy megünnepeljük az évfordulóját annak, hogy felköltöztünk a fővárosba, Budapestre.
Idén, már a második évfordulót ünnepeltük,így ellátogattunk az Október 6. utcában található Padthai-ba. Itt az ételünket mi állíthatjuk össze, így én az alábbiakat választottam: rizstésztát, csirkével, kínai édes savanyú öntettel, zöldség mix, és csiperkegomba társaságában.
Szerintem a képek is kellően jól tükrözik azt, hogy nagyon ízlésesen összeállított ételeket kaptunk, amelyek nem csak, hogy jól néztek ki, hanem tényleg nagyon finomak is voltak. :) Egyébként, nem teljesen vagyok odáig az ilyen ételekért, így a hétköznapokon egyébként nem járok ilyen helyekre, de jó volt ezt is kipróbálni, és ezt az ízvilágot is megkóstolni.
Természetesen a barátnős délutánok, esték nem telhetnek el egy hosszú budapesti séta, és egy (jó pár..) fotó elkészítése, ami most sem maradt el, így "bónuszként" még ezt is hoztam Nektek! :)
Hamarosan pedig elmegyünk reggelizni egy olyan helyre, ami már a nyitás óta a bakancslista legtetején található, és végre, hamarosan...:) Ígérem, hozok képeket, és bejegyzést is róla! ;)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.