Cuki gasztrokalandjai

Engedd meg, hogy bemutassam a saját szemszögemből azokat a helyeket, amiket én már kipróbáltam.

Kis Sziget Kávézó és Bár - Eger

Ígértem, hogy amint lehetőségem van, nem csak budapesti helyekről, és vendéglátóipari egységekről fogok írni, hanem minden olyan helyről, ami megfog, és amiért úgy érzem, hogy különleges volt számomra. Így volt ez akkor is, amikor Egerben jártam Fanni barátnőmnél egy pár napot. Valószínűleg nem meglepő, hogy több helyet is kipróbáltunk/kipróbáltam.

Nagyon sokat hallottam már a Kis Sziget Kávézó és Bárról, hogy milyen finom sütik, és italok kaphatóak itt, és már akkor tudtam, hogy ezt nekem is ki kell majd próbálnom. Már előre elmondhatom, hogy nem csalódtam, és csak pozitív dolgot tudok írni a helyről.

 

29745260_1613299138717803_936132490_n.jpg

Amint kisüt a nap, és kicsit jobb idő lesz, rögtön azt érzem, hogy olyan helyre akarok menni, ahol ki lehet ülni, élvezni lehet a napsütést, a napfényt, meleget. Nos a Kis sziget az pontosan ilyen. Nagyon kellemes környezetben, viszonylag csendes helyen, egy félig fedett teraszon élvezhettük a jó idő, és az italok adta élményeket.

Az itallapról jegeskávét, és citrusos limonádét választottam, valamint mellé egy browniet. Gondolom, hogy amikor olvasod, azon gondolkodsz, hogy én minden helyen szinte ugyanazt eszem, és iszom, akkor miért kell erről a helyről is írnom? Nos, a válasz egyszerű. Minden esetben igyekszem a helyeknek a különlegességét megtalálni. Amit ebben a helyben imádtam, és ami sok mástól megkülönbözteti pl. az, hogy eszméletlenül finom a kávé, nem keserű, nem is édes, hanem pont annyira ízletes, hogy cukor, és édesítő nélkül is fogyasztható.

29666083_1613298778717839_1704019448_n.jpg

A másik dolog, amit nagyon imádtam, hogy a limonádé frissen vágott gyümölcsöket tartalmaz, amiket az ital elfogyasztása után nyugodtan el lehet rágcsálni, hiszen néhány szelet kis gyümölcs mindig jólesik :-)

29745623_1613298772051173_1235514455_n.jpg

Tényleg azt tudom mondani, hogyha Egerben jársz, akkor mindenképpen próbáld ki ezt a helyet, mert kedves kiszolgálással, finom italokkal, és sütikkel, valamint nagyon kedvező árakkal várnak, hiszen egy limonádéért, a kávéért, valamint a browniért összesen körülbelül 1700 forintot fizettem.

Van 1 jó híreeeeeeeeem! Most már instagramon is megtalálsz, ahol nyomon követheted, hogy éppen hol járok, vagy, hogy mikor kerül ki új bejegyzés a blogra! ;)

29943106_1613572885357095_274487296_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://cukigasztrokalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr9213791360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása