Volt szerencsém Budapesten több fánkozót is kipróbálni, de minden egyes alkalommal meggyőződtem arról, hogy igen is a The Donut Library a legjobb, és valószínűleg az is marad az örök kedvenc. Többször is ellátogattunk már, hiszen imádjuk a kávéjukat, a frissen facsart narancslevüket, és a finomabbnál finomabb fánkjaikat!
A The Donut Library-nek (továbbiakban:TDL) Budapesten 3 üzlete van, melyből eddig még csak egyet próbáltunk ki, vagyis inkább úgy "mondanám", hogy csak az egyikbe szoktunk járni, ami a Deák tér és az Astoria között található, hiszen szerintünk ez a legkomfortosabb, meg hozzánk ez esik a legközelebb.
Legelőször tavaly decemberben látogattunk el a fánkozóba, ahol kávéztunk, illetve mákosgubás, és almáspités fánkot kóstoltam meg, amik közül el sem tudtam dönteni, hogy melyik ízlett jobban, mert nem csak az elnevezésük volt kecsegtető, hanem az ízük is. A fánkok a töltelékek miatt nagyon édes, így mellette igazán jó volt egy kicsit keserűbb kávét elfogyasztani, hiszen így volt tökéletes az összhang.
A hely egyik legnagyobb előnye az, hogy minden alkalomhoz csinálnak hozzáillő (szezonális) fánkot, mint pl. szilveszterkor/újévkor malacos, illetve szerencsét hozó lóherés fánkot, valentin napkor pedig minden fánkot szívecske alakban készítettek el, de ami még ennél is jobban tetszett nekünk, hogy azért gondoltak is a szinglikre is, hiszen csináltak béka alakú fánkot is. :)
A névválasztás sem véletlen, hiszen a fánkozó nevében a "library" azért szerepel, mert különböző olvasmányok, könyvek közül lehet választani, így az ott töltött idő nem csak az étkezésről, hanem aktív kikapcsolódásról és pihenésről is szól.
Az utóbbi időben a kávét felváltotta a frissen facsart narancslé, hiszen délutánonként azért már nem a legjobb ötlet kávét fogyasztani, de az édes fánk mellé érdemes valami savanyúbb/keserűbb folyadékot fogyasztani. ;)
Mi a kedvencünk? :)
Szinte az összes fotón szerepel a "peanut" fánk, azaz karamellás - sós mogyorós fánk, illetve mellé frissen facsart narancslé, ami egy tökéletes választás, melyet szívből ajánlok! :)
A fánkokat, és a különböző italokat természetesen nem csak helyben lehet elfogyasztani, hanem elvitelre is lehet kérni, melyeket ízléses dobozokban, és poharakban lehet elhozni, alacsony felár ellenében!
Látogass el Te is egy kis édes élményért Károly körút 7. szám alá! ;)
Hamarosan új bejegyzéssel érkezem egy olyan helyről, amelyről már írtam régebben, de egy nagy változáson ment át.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.