Cuki gasztrokalandjai

Engedd meg, hogy bemutassam a saját szemszögemből azokat a helyeket, amiket én már kipróbáltam.

A kezdet

18010107_1302420226472364_4047637912740614091_n.jpg

 

Sziasztok!

 

Úgy döntöttem, hogy sokak kérésére/javaslatára/ hosszú noszogtatása után elindítom az én kis "gasztro blogomat". Kiskorom óta vágytam arra, hogy a fővárosban lakjak, hiszen akárhányszor Budapesten jártam, "tátott szájjal" néztem, hogy mennyi csodálatos, és gyönyörű dolog van itt, így amint lehetőségem nyílt tovább lépni a kis Hajdú-Bihar megyei faluból, meg is tettem. A középiskola elvégezte után úgy döntöttem, hogy az egyetemi életemet már Budapesten szeretném tölteni, ennek köszönhetően 2015. augusztus végén költöztem fel. Már akkor eldöntöttem és tudtam, hogy fel fogom fedezni a várost, és kipróbálok mindent, amire csak lehetőségem nyílik. 

 

Amint beilleszkedtem, elkezdtem barátokra szert tenni, és el is indult az egyetemi évem, összeállítottam egy listát különböző helyekről, amiket mindenképpen meg szeretnék látogatni. Elsőként csak nevezetességek szerepeltek rajta, mint pl. Vajdahunyad vára, Hősök tere, Budai vár, Gellért-hegy stb, ezt követően azonban elindult egy másik lista. A másik lista már tele kávézókkal, cukrászdákkal, fánkozókkal, reggelizőkkel, éttermekkel, és sok olyan hellyel, ahol kávézni, sütizni, és enni lehet.

 

Jelenleg a bakancs(gaszto)listán 50 hely szerepel, melyből már kicsivel több mint a felét, azaz 27-et sikerült is kipipálni. A mi generációnk velejárója, hogy a telefon állandóan a kezünkben van, mindent lefotózunk, és posztolunk is. Bár, ha belegondolok, én imádok mindent posztolni, mert nagyon szeretem én is nézni a képeket a különböző finomságokról, amiket az ismerőseim posztolnak, hiszen abból én is ihletet meríthetek, és ötletet nyerhetek, hogy legközelebb melyik helyet látogassam meg. Ilyenkor a fotókat nem azért teszem fel, hogy hencegjek, vagy dicsekedjek, egyszerűen csak azért, mert sok szuper hely van, és én is szeretnék másoknak ötleteket adni, hogy hova érdemes menni, és hol és mit lehet enni/csinálni.

 

Hogyan választom ki a helyet? - Soha nem látogatok el olyan helyre, amelynek nem nézek utána, szóval velem még olyan nem fordult elő, hogy sétáltam az utcán, megtetszett a hely neve, kirakata, és rögtön be is mentem. Ilyen esetben maximum feljegyeztem a hely nevét. Mindenképpen utána szoktam olvasni a hely facebook oldalán megjelenő véleményeknek, illetve instagramon általában megnézem, hogy milyen képeket töltöttek fel mások, ez azért fontos szerintem, mert sokszor előfordul az, hogy a hely nem épp a valóságnak megfelelő, vagy túlságosan jól beállított fotót oszt meg az oldalán, és ezt követően jön a csalódás, amikor nem teljesen olyat, vagy egyáltalán nem hasonlító dolgot tesznek le elénk. Amint ez a kettő megvan, azért még meglesem, hogy esetleg a welovebudapest.hu-n nem írtak-e róla cikket (?!), hiszen nagyon szeretem azt az oldalt, és sok kávézóhoz, és cukrászdához hozták már meg a kedvemet. Így, amikor már mindennek utánanéztem, akkor barátnő/barátnők kíséretében ellátogat a helyre, természetesen fotózkodunk, majd elfogyasztjuk a megrendelt dolgokat.

 

Nos, hogy mi is a célja a blogomnak?! Szeretném hosszan, kifejtve, képekkel illusztrálva megosztani a véleményemet, élményeimet, és tapasztalataimat azokról a helyekről, amelyeket már volt szerencsém meglátogatni. Jártam már olyan helyen, amely hatalmas élmény volt, de olyan helyen is, ahol pedig még annál nagyobb csalódás ért. Fontos, hogy ezen a blogon csak a saját véleményemet fogom leírni, így ez teljesen szubjektív nézőpont, hiszen nem biztos, hogy ami nekem tetszik, az másnak is fog, de egyet biztosan tudok... ezeket a helyeket szívből tudom ajánlani mindenkinek!

Igyekszem majd az összes helyről írni, de azért egy kis időbe fog telni, mire a végére érek, ha sikerül. ;) 

 

Ígérem, hogy sok finomsággal teli képpel, amely garantált cukormérgezést von maga után, rengeteg helyszín, és hely ajánlással jövök folyamatosan!

 

Köszönöm, ha olvassátok a blogomat! <3

A bejegyzés trackback címe:

https://cukigasztrokalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr8412450063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása