Cuki gasztrokalandjai

Engedd meg, hogy bemutassam a saját szemszögemből azokat a helyeket, amiket én már kipróbáltam.

Volt egyszer

cccc.jpg

 Igaz, hogy a legelején azt írtam, hogy Budapesten található helyekről fogok írni, mint ahogyan a címben is benne van. Azonban most egy hetes tavaszi szünetemet töltöm itthon (Debrecen mellett egy kis faluban, Hosszúpályiban), ilyenkor mindig kötelező program Debrecen legjobb, és legmenőbb kávézója, a Volt egyszer. Középiskolás koromban rengeteg jártam ide, azaz mondhatni mindennapos vendég voltam, hiszen a sulitól körülbelül 2 percre található a kávézó. A  Volt egyszer a város központjában fekszik, a Nagytemplomtól pár perc sétára, így akár az elviteles kávéinkat egy padon ülve, Debrecen egyik legszebb környékén is elfogyaszthatjuk.A kávézó már a nyitáskor elnyerte a szívemet, ugyanis bármilyen napszakban beléptem, mindig kedves szavak, mosolygós fogadtatás, isteni finom kávé, és friss sütemények, és szendvicsek fogadtak.

Ahogyan minden helyen, itt is vannak kedvenceim, mint pl. egyszerűen utánozhatatlan az itteni oreos jegeskávé, ennél jobbat még tényleg nem ittam! Illetve, hideg idő esetén mindig jólesik az ízesített latte (azok közül is a csokiskekszes), valamint, ha itt járok, szinte kötelező sajttortát ennem!

 

Miért is szeretem még ezt a helyet?

Igazából azt az életérzést, ami ott fogad, egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia! A legrosszabb napokon is képesek az ember kedvét két kedves szóval feldobni, csendet, békét és nyugalmat árasztani, ami a fáradt, és rohanós napokon az embernek mindig jólesik. Szerettem/szeretek ide akár egyedül is beülni egy kávé és süti mellé, gondolkodni, és tervezgetni. Nagyon ritka az olyan vedéglátóhely, ami ennyire vendégközpontú, hiszen odafigyelnek az emberre, tisztelettudóak, és nem mellesleg mindig odajönnek, megkérdezik, hogy minden rendben van-e? ízlik-e? szükségünk van-e valamire? - Ezek apró gesztusok, de hihetetlenül jól tudnak esni!Heart

A kínálat is óriási, ugyanis rengeteg féle kávé, azokhoz rengeteg ízesítés, 3 különböző méret, annak függvényében, hogy mennyi kávéra is van szükségünk! ;) De találunk itt forrócsokit (karamellásat, oreosat, pillecukrosat, popcornosat, narancsosat), különböző teákat, limonádékat, jegeskávékat (ezt is sok különböző variációban), frissen facsart narancslevelet, süteményeket, illetve paleo süteményt is!

Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez nem csak egy kávézó! Különböző nyereményjátékokkal, jótékonysági adománygyűjtéssel, illetve a "Teret adunk" elnevezésű fotó, és festménykiállítással színezik az odaérkező vendégek életet, ami mindegyik külön-külön is, de így együtt meg főképp csodálatos, és példaértékű!

 17440479_1272186432829077_717320859_n.jpg

Plusz dolog: minden elfogyasztott kávé után a pecsétgyűjtőbe jár egy pecsét, és így a kilenc kávé után a 10. ajándék!{#smileys123.tonqueout}

14680538_1120285641352491_1738415479441457424_n.jpg

 Egy biztos, ha Debrecenbe jártok, akkor Ti is látogassatok el a Volt egyszerbe, hogy megtapasztaljátok a saját bőrötökön is azt, amit itt pár mondatban megpróbáltam átadni!

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést is, remélem, hogy hasznosnak találtátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://cukigasztrokalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr9412450237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása