Cuki gasztrokalandjai

Engedd meg, hogy bemutassam a saját szemszögemből azokat a helyeket, amiket én már kipróbáltam.

Amber's French Bakery

Megérkezett az első blogbejegyzés az egyik kedvencé vált helyről, amit az utóbbi időben nem is egyszer látogattam meg a barátnőimmel, Dorinával és Fannival. A Fővám tér szívében található natúr színekben, és letisztulságban gazdag helyről van szó, ami nem más, mint az Amber's French Bakery & Cafe. A hely könnyen megközelíthető 4-es metróval, illetve a 47 és 49-es villamossal. Nyitvatartásának köszönhetően a kora reggelinket, illetve a késői vacsoránkat is fogyaszthatjuk itt, hiszen 8-21-ig tart a nyitvatartás.

7.jpg

Nem kell aggódnunk abban az esetben sem, ha épp az ebédünket szeretnénk itt elfogyasztani, hiszen ilyenkor tökéletes választás lehet a helyben készített salátáik is (csirkemell saláta, füstölt lazacos saláta, tonhal saláta, és marhahúsos saláta). 

A kínálat édes és sós péksüteményekben igen gazdag, emellett pedig finomabbnál finomabb süteményeket is kaphatunk, az étlapon pedig még különleges szendvicseket, és salátákat is találhatunk, míg ezek mellé pedig frissen facsart gyümölcslevet, kávét, limonádét, szörpöt is szürcsölhetünk.

2.jpg

1.jpg

  • Nos, jöjjön az, hogy én mit is fogyasztottam, kóstoltam meg ezen a helyen. Az egyik kedvenc "sós termék", az nem más mint a sonkás-sajtos croissant, amit a kikérést követően frissen készítenek el a számunkra, mely mellé friss rukkolát szolgálnak fel, így válik teljessé az összhang.Három alkalommal jártam eddig ezen a helyen, ebből kétszer a meleg sajtos sonkás croissant választottam, hiszen annyira finom, hogy egyszerűen képtelen vagyok mást választani.
  • A sós finomság után egyszerűen nem bírtunk ellenállni a szebbnél-szebb süteményeknek sem, hiszen annyira gusztososan van elkészítve, és tálalva, hogy még a nyál is összefutott a szánkban. A választás először az áfonyás sajttortára esett. A sajttorta kérdése mindig nagyon nehéz, hiszen vannak olyan helyek, ahol a sütemények általában még gondolatban sem láttak sajtot, azonban itt egészen más a helyzet. Az első falat után tudtam, hogy ez igazi sajtból, azaz mascarponéból készült. Nagyon édesszájú vagyok, szeretem az édes süteményeket, de ez még majdnem rajtam is kifogott, bár nagy küzdelem árán, de sikerült legyűrni, hiszen annyira finom volt, hogy nem lett volna szívem otthagyni akár egy fél falatot sem. A másik sütemény pedig az erdeigyümölcsös pite volt, melyben a savanyú gyömölcsíz keveredet az édes, túrós tésztával, így egy könnyű, de annál finomabb sütemény, azt hiszem, már most mondhatom, hogy ez lett a kedvencem! 

3.jpg

4.jpg

Jó tanács, tipp: az első látogatás során az egyik ott dolgozó lány tanácsolta nekünk, hogy csináltassunk Amber's friend card-ot, hiszen ennek az elkészítése igen egyszerű. Az interneten kell kitölteni egy űrlapot, melyben pár alapadatot kell megadni, ezt követően pedig 24 óra múlva át is vehető a kártya személyesen az üzletben, és már fel is lehet használni a következő rendelésnél, amelyből már 10% kedvezményt kapunk. /https://ambers.hu/friendcard/

5.jpg

 Amit én bátran ajánlok, hogy Ti is próbáljátok ki: limonádé, szörp, jegeskávé, croissant, erdeigyümölcsös pite, áfonyás sajttorta! 

6.jpg

Ui: remélem a képek láttán Ti is éhesek lettetek {#smileys123.tonqueout}

A bejegyzés trackback címe:

https://cukigasztrokalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr312450087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása